Tápióbicske

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

A tápióbicskei Április 4 MGTSZ 1948-ban alakult, mintegy 7200 ha területen gazdálkodott. A termelőszövetkezet eredményei lehetővé tették, hogy a sportolni vágyókat támogassa. Így jöhetett létre 1977-ben a moto-cross szakosztály. Létrehozását a környéken gazdátlanul motorozó fiatalok összefogása és irányítása indokolta. Indulásnál nagy segítséget kaptak a már régebben működő kluboktól, hiszen tapasztalatok nélkül nehézkesen ment a motorok építése, technikai felkészítése, a versenyek rendezése.

Mini-crossban már az első években sikereket értek el, beigazolódott, szükség van a szakosztályra, képes a további fejlődésre. Versenyzőik megállták helyüket. Ivánfi Barnabás, Kocsi Sándor, Halász Mihály, Nemes Tibor, Kollár Attila, és a később is sikereket arató Zsíros Zoltán a bajnokságok élvonalában szerepelt.

36.jpg

A tápióbicskei moto-cross pályát a község területén az un. Kalapos-dombon sikerült kialakítani. A gyönyörű természetes környezet különösen vonzóvá tette a jó terepviszonnyal is megáldott versenypályát. Szintkülönbsége 20 m, hossza másfél-két km között változik aszerint milyen az időjárás. A talaj ugyanis kötetlen, laza, agyagos, mely nagy szárazságban nehézkessé teszi a motorozást.

hirdepo_more_1584.jpg

Versenyeket 1979 óta rendez az egyesület. Természetesen első években a mini-cross versenyzői részére. Igazi kiugrás 1982, amikor is a Béke – Barátság Kupa nemzetközi

moto-cross versenysorozat magyarországi futamát rendezhette meg Tápióbicske. 

Az infrastruktúra hiányosságai ellenére kitűnő rendezéssel, a verseny színvonalával nem csak a tízezer főnyi nézősereg, hanem a szakma is elégedett volt. A BBK rendezés elindította a későbbi évtizedekre a hazai bajnoki és nemzetközi viadalok sorát. A szakosztály szakmai irányítását ezekben az években Illés Ferenc, Vér János, Gödöny György és Kamasz János végezték.

32.jpg

A 80-as évek közepétől tehát nagy nemzetközi versenyeken izgulhatott a közönség a bicskei dombokon. Igazi nagy nevek fordultak meg Tápióbicskén, kiemelve 1985-ben az aktív világbajnok oldalkocsis párost, a Bachtold-Fuss duót. Ezekben az években az oldalkocsis versenyekkel újabb nézők ezreit csábították a Kalapos-domb környékére. A versenyzésben is új nevek tűntek fel: Skultéty József, Czuczi Roland és Kovács Gábor újabb eredményeket hoztak az Április 4 Motoros Klubnak.

kp_050.jpg

A 80-as évek végére a versenyzők és rendezők anyagi terhei mellett kirótt magas szövetségi díjak késztették arra a sportért tevékenykedő, szakmában jártas szakembereket, hogy új, törvényes kereteken belül működő, amatőr motoros mozgalmat hozzanak létre. A mozgalom szakággá alakult, Tápióbicske az élére állt. 1991-ben Illés Ferenc, majd 1995-től Gödöny György voltak a szakág vezetői. Újra fellendült országosan is a verseny-rendezés, a versenyzés, a kispénzű motorosok, egyesületek körében is. Az erőfeszítések ellenére azonban a törvény kiskapuit kihasználva, az amatőr motorozást betiltatták azok, akiknek anyagi érdekeibe belegázolt a sporttevékenység ilyetén folytatása. A tápióbicskei egyesületet ezekben az években Skultéty József, majd Kovács Béla vezették.

Tőlük vette át 2002-ben az egyesületet és a versenypálya működtetését Gyevát Ferenc. Ezzel új lendületet kapott a motoros élet Tápióbicskén. Felújításra került a versenypálya, Ivánfi Kornél, Minárovics Krisztián és Gyevát Ferenc tehetséges helyi versenyzők arattak sikereket a különböző kategóriákban.

kp_053.jpg

Az egyesület létszáma 20-25 fölé gyarapodott. 2005-től újra nemzetközi megmérettetéseknek ad helyet a Kalapos-domb.

kp_1319.jpg

Szomorú és sajnálatos dolog, hogy egy Tápióbicskére betelepült lakó áskálódik a verseny rendezések ellen be- és feljelentésekkel. Mivel a pálya egy része nemzeti örökségvédelem alatt áll és a Natura 2000 terület része, úgy tűnik ezeknek a jelentéseknek a hatóságok helyt is adnak. Ezek az eljárások most már anyagi terhet rónak az egyesületre, de a községre is, megkérdőjelezve a gyönyörű moto-cross pálya jövőjét. A működtető mindent elkövet, hogy  továbbra is ezen a helyszínen tudjon versenyt rendezni, a sportolók és a közönség megelégedésére. Ne feledjük, az eltelt harminc év, a tápióbicskei moto-corss élete nem csak a benne tevékenykedők, hanem a község dicsősége, múltjának, jelenének része. Aki idetelepül, vállalja ezt fel!


kp_051.jpg





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 26
Össz.: 15 551

Látogatottság növelés
Oldal: Moto-cross Szakosztály
Tápióbicske - © 2008 - 2024 - tapiobicske.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »